Mesék

Születésnapi mese

Egy angyal hosszasan nézegette Istent. Valamit tartott a kezében, mosolygott, nézte, szívéhez szorította, és közben úgy tartotta, mintha a legtörékenyebb porcelánból való kincs lenne. Nem tudta elképzelni, mi lehet az, amit az Úr ennyire nagy szeretettel őrizget, azért megkérdezte tőle:

-Uram, mi az, amit így szívedre ölelsz, és szeretően gondoskodsz róla?

Isten elmosolyodott, és ezt felelte neki:

-Ez a kincs egy közösség, amit régóta hordozok a szívemben. Akkor adom oda az embereknek, amikor a legnagyobb szükségük van rá.

-És milyen közösség lesz?

-Egy olyan időben születik meg, amikor sok a szomorúság, amikor az emberek kilátástalanok, amikor nincsen béke a szívekben, amikor az emberek közül sokan elfelejtenek engem, és nem hisznek bennem.

-Uram, ilyen közösségekre mindig szükség van. Miben más ez a közösség? – kérdezte az angyal.

Sok közösséget látott már, szerette volna tudni, hogy az Úr mit ad ezeknek az embereknek, amivel máshogy tudják majd megmutatni, milyen is Ő.

-Az ő arcuk a Feltámadt Krisztus arca. Azé a Krisztusé, aki keresztülment a kereszten, és az ő békéjét fogják hirdetni. Ennek a békének a hordozói lesznek, és ezt a békét viszik el az embereknek. A nevük is ez lesz: Shalom. Békesség nektek.

-Nem lesz furcsa ez a név?

-Lehet, hogy néhányan furcsának találják. De nem csak a nevük a béke, hanem ők a Békének misszionáriusai. Jézust követik, és vele élik a szegénységet, tisztaságot, engedelmességet.

-Hogyan teszik ezt? Hogyan fognak eljutni az emberekhez?

-Brazíliában születik a közösség. Ott nyitnak egy szendvicsbárt, és az lesz a hely, ahol sok ember először találkozhat velem, vagy hallhat rólam.

-Csak egy szendvicsbár? Elég az?

-Ez az első lépés. De nem csak szendvicsbár van a közösségben. Vannak imacsoportok, fesztiválok, táborok, írnak könyveket, írnak dalokat, táncolnak, színdarabokat adnak elő, felkarolják a fiatalokat. Minden, amit tesznek, azért teszik, hogy hozzám juttassák az embereket.

 

Az angyal elgondolkodott. Nagyon tetszett neki ez a közösség. Jelen vannak a világban, de Istent szolgálják, minden, amit tesznek, azt az Ő dicsőségére teszik. Egy valamit még nem értett.

-Uram, ha Brazíliában születik meg a közösség, akkor csak a braziloké? Isten mosolygott, és türelmesen nézett az angyalra.

-Nem, a közösség mindenkié. Más országokban is jelen van, szerte a világon. Számos misszionárius van a közösségben, akik nem brazilok.

-És hogy kerülnek más országokba?

-Meghívják őket. Nézd meg például Magyarországot: Erdő Péter bíboros meghívta őket, hogy nyissanak egy szendvicsbárat Budapesten is. Eljöttek Magyarországra, és itt élnek majdnem tíz éve. Imacsoportokat vezetnek, minden héten szentségimádással várják az embereket, minden évben szervezik a nyári fesztivált és tábort, és már több magyar fiatal is a közösség misszionáriusa lett.

-És nyitottak szendvicsbárat is?

-Nem, de nyitottak egy kávézót. Ott várnak mindenkit, és ott szolgálnak, hogy valóban egy olyan hely legyen, ami egy találkozási pont. Itt találkozhat barát a baráttal, és itt találkozhat bárki velem.

 

Az angyal is mosolygott. Milyen különleges közösség ez! Krisztus békéjének hordozói, akik az evangéliumi tanácsokat megélve, az életükkel mutatják ezt a Békét, és viszik el azokhoz, akik még nem ismerik, nem értik, vagy nem akarnak róla tudni. Egy kérdés volt már csak benne:

-Uram, ha ennyire szereted ezt a közösséget, miért most látom csak, hogy szeretettel átöleled?

-Mindig is a szívemben hordoztam, már születése előtt is. Vártam, hogy eljöjjön az idő, amikor már az emberek között is ott lesz. De ma azért ölelem kicsit jobban, azért dédelgetem, mert ma van a születésnapja. 37 éve ezen a napon jött el az idő, hogy a közösség megszülessen. 37 éve vannak jelen a világban, és ebből már tíz éve Magyarországon is.

Az angyal most már értette, miért különleges ez a nap. Miközben mosolygva nézte, ahogy Isten gondoskodó karjában tartja a közösséget, magában csak ennyit mondott: Nagyon Boldog Születésnapot Shalom Közösség!


Comentários

Aviso: Os comentários são de responsabilidade dos autores e não representam a opinião da Comunidade Shalom. É proibido inserir comentários que violem a lei, a moral e os bons costumes ou violem os direitos dos outros. Os editores podem retirar sem aviso prévio os comentários que não cumprirem os critérios estabelecidos neste aviso ou que estejam fora do tema.

O seu endereço de e-mail não será publicado. Campos obrigatórios são marcados com *.

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük